Josef de Ponte és Katharina Holl 1948-ban, az eljegyzésükkor Bad Friedrichshallban (fotó: id. de Ponte József) De Ponte számos, főként a középületeket díszítő művet alkotott. Németországban, Ausztriában, Svédországban, Spanyolországban, Hollandiában és Brazíliában több mint 120 középület, köztük több mint 60 templom külső és belső dekorációja hirdeti a budakeszi születésű művész nevét. De elvégezte több iskola, városháza, múzeum, uszoda és étterem, valamint számos magánház művészeti díszítését is. A különféle technikákkal alkotott falfestmények (mozaik, sgraffito, freskó) mellett említést érdemel az üvegfestés (betonüveg, ólomüveg), amellyel de Ponte intenzíven foglalkozott. Életében számos könyvet, verseskötetet, iskolai tankönyvet, Bibliakiadást és szentek életéről szóló könyvet illusztrált. Josef de Ponte illusztrációja Josef Haltmayer Türingiai Erzsébet című könyvéhez Josef de Ponte 1984-ben megkapta Baden-Württemberg szövetségi tartomány Kulturális Díját. Szülővárosa, Budakeszi 2003-ban díszpolgárságot adományozott neki, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1996-ban Becsületjelvény (Ehrennadel) kitüntetésben részesítette.
Az ifjú művész elsősorban grafikai művekben örökítette meg a menekülttábori életet. Josef de Ponte: Kiűzetés – Volt házunk, de a ház odalett. Volt szülőföldünk, de a szülőföld meghalt. Ó, de segíts meg minket, Szűzanya Mária… Josef de Ponte és családja a kiűzetés után új hazára lelt az akkor még Württembergben (Badennel egyesülve 1952-től Baden-Württemberg – H. ). Először, 1946-ban a Neckar folyó menti, s a Stuttgarttól mintegy 50 kilométerrel északra levő Heilbronn városkában alapított családot ifjú nejével, a szintén Budakesziről kiűzött Katharina Hollal, aki négy gyermekkel ajándékozta meg. A háború utáni újjáépítés, majd az azt követő német gazdasági csoda jóvoltából a művész belefoghatott az üvegfestés, betonüveg, mozaik és a sgraffito díszítő eljárások alkalmazásába, művelésébe. Josef de Ponte 1965-ben családostul a Heilbronn járásbeli, bortermeléséről híres Schwaigern városkába költözik. Ekkortól kezdve schwaigeri műtermében alkotott, s a városka középületeit műveivel gazdagítva élt egészen a 2006. május 16-án bekövetkezett haláláig.
A baden-württembergi Schwaigern városa pedig 2002-ben, a 80. születésnapja alkalmából nagy kiállítással ünnepelte a művészt, amiképpen ezekben a napokban is, születésének 100. évfordulóján. Josef de Ponte mozaikképe az ulmi Dunai Sváb Központi Múzeumban – A német telepesek első nemzedékének osztályrésze a halál, a másodiknak a szűkölködés, s csak a harmadiké a kenyér Hering József –
Az irodalmi német nyelvet már akkor jól bíró fiatal kiváltképp szerette Rainer Maria Rilke, Conrad Ferdinand Meyer és Friedrich Schiller költészetét. De a temeshidegkúti születésű Adam Müller-Guttenbrunn bánsági sváb író prózai művei is közel álltak a lelkéhez. Főiskolai évei alatt különösen érdeklődött a szimbolizmus svájci német mestere, Ferdinand Hodler festészete iránt, s elmélyülten tanulmányozta a Magyarországon jó négy évtizeden keresztül alkotó Franz Anton Maulbertsch barokk festő alkotásait. Josef de Ponte: Jézus a Fájdalma Anya ölében - a budakeszi kálvária XIII. stációja Az akkori kortárs alkotók közül leginkább főiskolai professzorai, így például Domanovszky Endre mozaikművészete és Diósy Antal festői, illetve grafikai művei keltették föl az érdeklődését, s alakították művészi fejlődését. Budapest mellett Herbert Böckl expresszionista festőművész bécsi előadásait is hallgatta a Bécsi Képzőművészeti Főiskolán. De Pontéra az egyházi művészetet gyökeresen átalakító és megújító (szerintünk elég triviális módon fölforgató – H. J. )