A nemzetközi mesegyűjtemények ugyanis számos olyan orosz mesét tartalmaznak, amelyek nem bánnak ilyen szűkmarkúan a vérrel. Natasa az orosz pedagógiai reformok értelmében bizonyára egyfajta vértelenített hagyományt ismert meg. Mindenesetre meglepte, hogy az egyetlen olyan vérről szóló orosz mese, amelyet ismer, éppen a vér hiányáról szól. A téma Grimm-féle változatában ez egészen másképp van: ott Hófehérke éppen hogy a hó és a vér kapcsolatának köszönheti fogantatását: "Történt egyszer, a tél derekára járt, a hópelyhek akárha tollak, úgy hullottak alá az égből, mikor egy királyné fekete ébenfa keretű ablakánál ült és varrt. Amint így varrt-varrogatott, s a hulló pelyhekre vetette pillantását, megszúrta ujját a tűvel, és három csepp vére ráhullott a hóra. És mert igen szépnek találta piros színüket a havon, azt gondolta magában: »Volna bár egy gyermekem, olyan fehér, akár a hó, olyan piros, mint a vér, és olyan fekete, akár az ablakom kerete! « Nem sokkal ezután leánykája született, ki oly fehér volt, akár a hó, olyan piros, mint a vér, haja pedig olyan fekete, akár az ébenfa, elnevezték hát Hófehérkének.
Mivel másfajtasága miatt nem talál rendes úton feleséget, kénytelen szerezni egyet magának, s mivel a "normális" emberek visszataszítónak tartják és nem tűnik meg maguk között, legalább otthon meg akarja mutatni, ki az úr a háznál. Mivel fixálódott a nő birtoklására, betegesen féltékeny rá. Mivel pedig monomániásan féltékeny, emberfeletti próbák elé állítja annak házastársi hűségét. Mivel nem akarja megint elveszíteni azt, ami az övé, megöli. S mivel teljesen elveszíti az uralmat önmaga fölött, életével lakol ő maga is ő, a Kékszakáll. 99 V. Vér, veríték és könnyek Goethe egyik izgalmas prózai írásában beszámol az 1792es Franciaországi hadjáratban való részvételéről. A rettenthetetlen csatamegfigyelő a mámor egyik különleges fajtájával akart a saját bőrén megismerkedni. "Annyit hallottam már a harctéri lázról, hogy kíváncsi voltam, milyen is az valójában. " Hagyja hát, hogy az ágyúgolyók annak rendje s módja szerint ott süvítsenek el a közvetlen közelében, s a harc forgatagában valóban lázas izgatottságot fedez föl magán – ma azt mondanánk, megugrott az adrenalinszmtje.
"25 Nem számított ritkaságnak, ha a hóhérnak nem sikerült elsőre az ítéletvégrehajtás. Különösen a lefejezéseknél volt esélye annak, hogy a bakó nem elég erős ahhoz, hogy átvágja a nyakcsigolyát, vagy félrecsúszik a vágás – ezt hóhérnyelven "pucolásnak" vagy "aprításnak" hívták. Az ilyesfajta hibáknak aztán a kivégzőgépek megjelenése vetett véget. Az első lefejezőgép egyébként nem a guillotine volt, hanem egy "deszka" nevű, már a középkori német és holland területeken is ismert félmechanikus szerkezet, egy sínek között lecsapódó, élben végződő deszka, amelyet még nem a zuhanás súlya, hanem a bakó ereje mozgatott. A lecsapott fej és a kiömlő vér begyűjtésének a hatásfokát különféle kosarak, ládák, elvezetőcsatornák, vödrök és fű- rituale in der frühen Neuzeit. In Richard van Dülmen – Norbert Schindler (szerk. ): Volkskultur. Frankfurt/M, 1984, Fischer Taschenbuch-Verlag. 25 Idézve: Johann Glenzdorf – Fritz Teichel: Henker, Schindler und arme Sünder. Bad Münder, 1970, Rost, 10. 122 részpor javították.