Az izgatja, hogy néhány nap alatt egy szerelmespár mit él meg. Vasárnap este találkoznak, csütörtökön már halottak, és közben annyi minden történik velük. "Valamit vissza kellett adnom"A Sziget nulladik napján a hazai könnyű-, világ- és népzenei élet legkiválóbb előadói hajolnak meg Cseh Tamás emléke és zenei öröksége előtt, annak a lemeznek a bemutató koncertjén, Zene | 2010-12. szám "Vegyük számításba a csillagokat"Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című regényét meglepett és egyértelmű elismerés fogadta 2002-ben, sikert aratott A hullócsillag éve is 2005-ben. Most a novelláit gyűjtötte egybe A Hold a hetedik házban címmel, a kiadó változatlanul a Magvető. Erős, felkavaró, elgondolkodtató írások: a költő prózaíróként is a legjobbak közé tartozik. Könyv | 2009-25. szám "Veszélyes kaland" Fischer Ivánnal és Gustav MahlerrelAki szereti Gustav Mahlert, nem langyos szeretettel teszi, hanem lángoló szerelemmel. Zenéje kirobbanó-kisülő érzelmekkel van tele, senkihez sem hasonlítható. 3. szimfóniája valódi különlegesség, grandiózus és szövevényes mű, "szimfonikus világálom".
Színész, rendező, tanár, 2016. december 17. óta pedig a Békéscsabai Jókai Színház kinevezett igazgatója. Neve összeforrt a Szarvasi Vízi Színházzal is. Seregi Zoltánt elsősorban az előttünk álló évad bemutatóiról faggattuk. Adjunk, amíg lehetPiros Ildikó férjével, Huszti Péterrel a József Attila Színház színpadán mesél a Kései találkozás című darabban arról, milyen fontos a szeretet, és hogy soha ne spóroljunk magunkkal az életben. A színésznő maga is ezen elvek szerint él, és azt mondja, addig lép színpadra, amíg úgy gondolkodik a szakmájáról, mint anno Dajka Margit. Adni és kapniEzt a könyvrecenziót öten nem küldték tovább és mind meghaltak... Ketten pedig az előző mondat után unottan továbblapoztak, és másnap megbüntette őket a BKV ellenőr. Na jó, nem pont ilyesmit akar bizonygatni Adam M. Grant Adóelkerülés, ördögi ügyesség, strómanok és strófraukA Panama-iratok néven híressé vált dokumentumokból először 2016 áprilisában tettek közzé információkat. Már akkor kiderült, hogy a panamai Mossack Fonseca ügyvédi iroda 215 ezer, az adóelkerülést magas szinten űző offshore cég ügyeiben jár el.
A szeretet törékeny dologAzt, hogy a Goodreads 2015 legjobb történelmi regényének tartotta Kristin Hannah Fülemüle című regényét, a kötet borítója elárulja. Azt pedig, hogy ez nem csupán marketing, már a könyv első oldalain érezzük. A szerető álmaKét sokoldalú művész találkozásából született ez az este. Takács Katalin színművésznő adja elő Tóth Krisztina költő, novellista műveiből A sziklavirágMindig is tudtam, hogy a meséknél nincs hatásosabb gyerekhorror. Annyi szörnyeteg, varázsló, lányrablás és ördögi mesterkedés, Gyerek | 2008-25. szám A színek háborújaTakátsy Péter 19 éve játszik a Katona József Színházban, de mindig feltűnt alternatív produkciókban. Április 30-án a Sirályban író-rendezőként is bemutatkozik. A színek háborúja a TÁP Színház produkciója. Színház | 2010-08. szám A színész soha nem hal meg az emberbenRagyogó tehetségét számos darabban megmutatta, a Vígszínházban láttuk a Popfesztiválban, a Jó estét nyár, jó estét szerelemben, az In memoriam Ö. I. -ben, a Nemzeti Színházban a Victor Frunza rendezte Cseresznyéskertben.
Bár valószínű, hogy ez a valószínűtlen pár kissé furcsán fog együtt nézni, van valami a stílusukban, amelyek csak úgy tűnnek, hogy olyan jól összeállnak. A bőrkabátok, a színes pop, az alkalmi, de stílusos ruhák; Pepe Munoz nem csak úgy tűnik, hogy a Celine Dion-nak a hátborzongató táncos. Alapvetően úgy tűnik, hogy ő az ő stílusa, és valaki, akit valóban talált egy lelki szellemet. 19 A tiszta életkori különbség ellenére Lehet, hogy egy kicsit meglepő, hogy sikerült megkötniük ezt a kötést. A kettőnek elég nyilvánvaló életkori különbsége van. Biztosak vagyunk benne, hogy Celine Dion halhatatlan, de Pepe Munoz? Hello Magazine említi, hogy ő 35 éves, legalább egy évtizede vagy két Dion juniorával. Ez nem lehet rossz dolog. Úgy érzi, fiatal, nézd fiatalnak, amit mindenki mond, igaz? Talán olyan jól illeszkednek a Celine Dion fiatalos kegyelme és szenvedélye miatt, annak ellenére, hogy bármi idősebb bölcsesség az arcán. Plusz, ő kétségtelenül jól összeállított srác, hogy először Celine Dionnal lógjon!
A nagyszabású produkció társrendezőjével, a képregény-alkotóként is tevékeny Arthur Qwakkal Párizsban, a 2010-es Rendez-Vous with French Cinema alkalmával beszélgettünk. Mozi | 2010-05. szám "Mire a falevelek lehullanak…"A zuglói Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ októberben, 8. között az első világháború emlékére sokszínű, összkulturális programsorozatot szervez. Az intézmény történészek és a témát jól ismerő szakértők előadásaival, beszélgetésekkel, nagyjátékfilmek, némafilmek és még soha nem látott korabeli dokumentumfilmek vetítésével eleveníti fel a háború eseményeit. "Most rajtad a sor, hogy utánam gyere"A kanadai Csehovként emlegetett Alice Munro első novelláskötete 1968-ban jelent meg, művei azóta is világszerte nagy kritikai és közönségsikert aratnak. 2009-ben megkapta a Nemzetközi Man Booker Díjat, 2013-ban pedig az irodalmi Nobel-díjat. Művei Magyarországon a Park Könyvkiadó gondozásában jelennek meg. A nálunk Szeret, nem szeret… címmel megjelent kötete egyik novellájából nagy sikerű film készült a Váratlan utazásból ismert Sarah Polley rendezésében.