Az áramot a Schwarcz Mór által a 19. század közepén alapított Szalkai Gyártelep és Mezőgazdasági R. T. villanyáram-szolgáltató részlege biztosította. A Kossuth és a Rákóczi utca kereszteződésében levő téren pedig napjainkban is áll egy tömör vasból készült villanyoszlop, amely az első, eredeti villanyoszlopok közül való. Itt a két utca kereszteződésében levő téren áll Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Lámpagyújtó című alkotása is. A Kossuth utca 16. sz. ház falán ma emléktábla áll. Az esemény emlékére minden év szeptemberének első hetében rendezik meg a Mátészalkai Fényes Napok Fesztivált. Mátészalka nevét és minden bizonnyal egy itt elkövetett bűneset emlékét őrzi a széles körben ismert Mátészalka gyászban van című szatmári népdal, más néven Gacsaj Pesta balladája. VárosrészekSzerkesztés Északi lakótelep Keleti lakótelep Újtelep Ráczkerti lakótelep Vásártér Cinevég Fellegvár Zsombék NagyszőlőNépességSzerkesztés A település népességének változása: 2001-ben a város lakosságának 96%-a magyar, 3%-a cigány és 1%-a német nemzetiségűnek vallotta magát.
Több mint 200 féle Négy féle konstrukcióból választhatnak a kezdő és már működő mikrovállalkozások, családi gazdálkodók, őstermelők, agrárvállalkozások 0620/294-0151 54004 4751 Kocsord Táncsics Mihály út 11. Beruházni szeretne? Forgóeszközre van szüksége? Mi biztosítjuk a forrást! PRIMOM Alapítvány, Nyíregyháza, Luther u. 16. tel: 42/502-121, 42/502-165 e-mail. További információk: 54190 MINŐSÉGI HASZNÁLT KERÉKPÁROK! Érdeklődni: Kovács Péter +36-30/636-5380 /johasznaltruha 52403 Mátészalka, Hősök tere 15. Tel/Fax: 06-44/300-133 webáruházunk: 54307 2 2018. június 22. 54352 Mátészalka Megjelenik: Mátészalka, Nyírbátor, Kisvárda, Fehérgyarmat, Vásárosnamény, Nagyecsed, és vonzáskörzeteiben Lapzárta: szerda 16. 00 óra Szuperinfó Dél-Kelet Média Kft. Ügyvezető igazgató: Fodor István Felelős vezető: Dr. Kovács Julianna Szerkesztőség, hirdetésfelvétel: Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel. /fax: 44/500-085 E-mail: Nyírbátor, Szabadság tér 6. : 20/417-2373 Sokszorosító szerv: Inform Media Lapkiadó Kft.
A grafikonon látható átlagos négyzetméterárakat a település portálon meghirdetett és az adott hónapban legalább 1 napig aktív, nem új építésű ingatlanjaiból számítottuk ki, kiszűrve a hibásan feladott vagy ismétlődő hirdetéseket. Ahol a településen nem állt rendelkezésre elegendő adat az átlagszámításhoz, ott a környéken található azonos jogállású települések ingatlanjainak adataival is számoltunk. Az ingatlantípusonkénti átlagos négyzetméterár-idősorokat mozgóátlaggal számítottuk ki.
Vállalatunknál 44 órás munkahét van, minden szombat szabad. A felutazási költséget S ledolgozott munkanap után visszafizetjük. 10 napra térítésmentes ebédjegyet adunk. Dolgozóinknak korszerű munkásszállást, napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruha és szakmunkásoknak szerszám szükséges (Szerszám koptatási díjat fizetünk! ) Jelentkezés: Budapest, X., Pongrácz út 21. Munkaerőgazdálkodás. (Kőbánya alsó pályaudvar mellett. ) Makarenkó u. 95. sz. alatti ház fele részben beköltözhetően eladó. (1981) Garage kiadó. Irodaház udvarán. Érdeklődni: 22—18-as telefonon. Dr. Galamb. (94512) Épületgépész- mérnököt, általános mérnököt esetleg felsőfokú technikumi végzettséggel te mélyépi lési munkakörben. GEODÉTÁT mérnöki. vagy felsőfokú képesítéssel, ELŐKÉSZÍTŐI munkakörben építőipari technikumi végzettséggel. TECHNIKUST alkalmazunk. Fizetés megállapodás szerint. Cím: Nyírtérv Nyíregyháza. Bercsényi u- 4. Jó kereseti lehetőséggel azonnali belépéssel felveszünk LAKATOSOKAT. ESZTEHGÄLYOSOKAT, CSŐSZERELŐKET.