Egykori vezérüket, Deményt is szeretettel emlegették. Egyikük sem vette rossz néven, még Lencsés sem, amikor Tahy megesküdött régi szerelmével, Demény lányával. Mind a négyüket, továbbá Tahy feleségét és anyósát, Deménynét, egyszerre tartóztatták le. Azzal vádolták őket, hogy a háború idején mint a fasiszta rendszer rendőrügynökei, tevékeny részt vettek az illegális kommunista párt likvidálásában. Mellesleg felolvasták azokat a párt- és rendszerellenes beszélgetéseket, melyeket lakásukon folytattak. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy besúgójuk Melzer volt. Majd leesett az álluk, amikor a rabszállító autóban Melzert is megpillantották. Első esti beszélgetésük viharosan zajlott, és noha közben Egrivel, Garamvölgyivel és Gáborival társalogtam, egy-két hangosabb részlet nem kerülte el a figyelmemet. Lencsés hosszas elaborátummal kezdte. Főképpen azt hangoztatta, hogy a pártfegyelem ellen elkövetett apróbb-cseprőbb vétségeket nem szokták a közönséges párttagoknál szigorúan venni: ha őket ilyen aránylag csekély hibákért letartóztatták, azt jelenti, hogy a párt szeme rajtuk van, azaz a párt nagyra becsüli őket.
A másik, Breuer, roppant szemével, óriási orrával, hosszú, kellemetlen ferdére vágott ajkával s hatalmas állával egyszerre tűnt ijesztőnek és groteszknek; ő a behemót és meghunyászkodóan orcátlan, kerítések és nyitott ablakok mellett csellengő lumpenprolit reprezentálta, akit az életben és a politikai mozgalmakban egyaránt csak a szajré érdekel, de aki, amikor gyermekkocsit lop, legalább arra ügyel, hogy a csecsemőt ne fejjel előre döntse ki belőle. Noha negyvenéves volt, és önzését a fontolgatás, a jovialitás és a jóakarat legkülönbözőbb pózaiba rejtette, gyors mozdulatai, kedves mosolya és talpraesett feleletei mégis fiatalos és csibészes kedvességet kölcsönöztek néki. Gábori szerint mint ávós altiszt Rákosi testőrségének tagjaként szolgált a legutóbbi időkig, de ezt Breuer állhatatosan tagadta. A csoport szellemi vezérét Lencsés Jánosnak hívták. Szemét a sokdioptriás üveg bambának és kifejezéstelennek mutatta, míg arcán, ezen a kövérkés, frusztrált, fonnyadt, kissé embriószerű, lomposan csúnya, egyszerre mohón érdeklődő és kétségbeesetten unott arcon, melynek legmarkánsabb jegyét a figyelembe, nagyképűségbe és az érzelmei és gondolatai görcsös leplezésébe merevedett nervus facialis adta, ugyanazokat a jellegzetességeket fedeztem fel, melyekkel rajta kívül még annyi doktrinert vert a természet.