urológus TOVÁBBI ORVOSOK urológus SZAKTERÜLETEN Szombathely TELEPÜLÉSEN Dr. Engert Zoltán Vendelurológus, Szombathely, Dolgozók útja 1/ADr. Hajós GyörgyUrológus, Szombathely, Markusovszky Lajos utca Halász Csabaurológus, Szombathely, Markusovszky Lajos utca Könyves KárolyUrológus, Szombathely, Kenyérvíz u. 1/ Molnár Istvánurológus, Szombathely, Markusovszky Lajos utca Pánykó Évaurológus, Szombathely, Hadnagy u. Rajnai Ildikóurológus, Szombathely, Markusovszky Lajos utca Scheid Sándorurológus, Szombathely, Dolgozók útja 1/ADr. Vecsei Annaurológus, Szombathely, Markusovszky Lajos utca 5.
A papírgyűjtő hülye magyar. A 80-as években nyitotta a rendelőjét egyik első betege voltam. Nem mondom, hogy nem jártam más urológusnál is ha szabin volt vagy túl sokat kellett várni, de a nyomába sem léphetnek. Se szakmailag, se emberileg. Évente egyszer most is elmegyek és úgy látom a 30 év alatt semmit nem csökkent a betegek érdeklődése, pedig igencsak nyílnak az urológus magánrendelők. A kisujjába több van mint más orvosoknak. serafin56 2018. 16 41 süni86 levele kapcsán írok. Valóban, aki Kolozsy Főorvos Úrnál végigvárta a sorát, az tudja, hogy van elég betege. És annak nyilván oka is van, mégpedig a tudása meg a hatalmas tapasztalata. Engem fél év alatt tett rendbe, igaz hogy én nem nyaggattam papírokért, azt gondolva, nem ettől függ a gyógyulásom. Én nem találtam flegmának, hanem nagyon együtt érzőnek, meg olyannak akinek humora is van. Azt hiszem mások is becsülhetik, mert mostanában kapott Korányi díjat, ha nem csal az újság. Hát csak gyűjtögesd a "cetliket" süni86. Van még ebben a megyében vagy 10 urológus, ott nem is kell annyit várni.
További információk » Rendel: Dr. Nagy János urológus szakorvos Rendelő:Szombathely, Széchenyi u. 4-6 Hétfő: 16:00-19:00Csütörtök: ombat: 08:30-10:00 Telefon: +36 30 929 3010E-mail:
A tulajdonos által ellenőrzött. Frissítve: június 17, 2022 Nyitvatartás Zárásig hátravan: 1 óra 55 perc hétfő08:00 - 11:0014:00 - 19:00 Közelgő ünnepek Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója október 23, 2022 Zárva Mindenszentek napja november 1, 2022 Regisztrálja Vállalkozását Ingyenesen! Regisztráljon most és növelje bevételeit a Firmania és a Cylex segítségével! Ehhez hasonlóak a közelben Tudásépítők Kft A legközelebbi nyitásig: 2 nap Batthyány tér 4., Győr, Győr-Moson-Sopron, 9022
UrológusokSzombathelyDr. Nagy János urológus szakorvos Cím: Szombathely, Széchenyi u. 4-6. (térkép lent) Október 15. munkanap lesz, ami befolyásolhatja az urológusok szombati nyitvatartását. Ha ebben az időszakban akarja igénybe venni ezt a szolgáltatást, akkor pontos információkért érdeklődjön az elérhetőségein. Szombaton lesz a november 1-i hosszú hétvége hétfőjének ledolgozása. Szakmai tevékenységem az urológiai és andrológiai betegellátás széles területére terjed ki a progressziv betegellátásnak megfelelő helyeken. Kapcsolat, további információk: Térkép Az urológus helye térképen (a megjelenített hely egyes esetekben csak hozzávetőleges):