A zenei nevelés erre kiváló lehetőség, amelynek feltételei adottak ebben az intézményben. Jómagam is gyermekkoromtól fogva zenéltem, illetve mint intézményvezető helyettes éveken át segítettem a Dunabogdányi Zeneiskola Leányfalui telephelyén dolgozó zenepedagógusok munkáját. Szeretném, hogy eddigi tapasztalataimat felhasználva, intézményvezetőként a Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az épület külső megújulása után belső megújulás folyamatán is tovább haladjon. Tisztelettel: Stefanich Klára

Nyelvtan

erkölcstan szöveges értékelés 1 osztály témazáró

Hagyomány szokás erkölcs törvény

§(1)Az állami általános iskolában az iskola igazgatója kijelöli azt a március 1. és március 14. közötti időpontot, amikor az egyházi jogi személy írásban meghatalmazott képviselője tájékoztatást adhat az iskolának, az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulóknak és a szülőknek arról, hogy igény esetén a hit- és erkölcstan oktatást milyen módon szervezi meg. Az iskola igazgatója a kijelölt időpontot olyan módon közli a településen hitéleti tevékenységet ellátó egyházi jogi személlyel, hogy azt az egyházi jogi személy a tájékoztató időpontja előtt legalább tíz nappal megkapja. 389 (2) Amennyiben valamelyik egyházi jogi személy képviselője az (1) bekezdés szerinti tájékoztatón nem tud megjelenni, az igazgatónak biztosítania kell annak lehetőségét, hogy az egyházi jogi személy által rendelkezésére bocsátott, hit- és erkölcstan oktatáshoz kapcsolódó papíralapú dokumentumokat a szülők megismerjék. (3) Az igazgató március 16. és március 31. között az egyházi jogi személytől kapott tájékoztatás alapján az iskola honlapján és a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza a következő tanévben a hit- és erkölcstan oktatás megszervezését vállaló egyházi jogi személyek megnevezését és az iskola székhelye, feladatellátási helye szerint illetékes képviselőjének nevét, címét, ennek tényéről értesíti az egyházi jogi személyt.

Megoldókulcs

Erkolcstan

Szöveges értekelés alsó tagozaton

Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola, Apalfokú Művészeti Iskola - Uncategorised

erkölcstan szöveges értékelés 1 osztály matematika

Tematikai egység Az én világom Órakeret 6+1 óra céljai Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás tudatosságának fejlesztése. Ki vagyok én? Hogyan és hányféle módon szólítanak engem mások? Mit jelent a nevem? Hol születtem és mikor? Hány éves vagyok? Kik a szüleim? Mit tudok magamról? Milyen voltam kisebb koromban? Miben változtam? Milyen jelek tartoznak hozzám, amelyek az én helyemet, az én dolgaimat jelölik és megkülönböztetik azokat a másokéitól? Ilyen vagyok Milyennek látom magam, ha tükörbe nézek? Hasonlítok-e valakire a családban? Mit szeretek magamon? Van-e olyan, amit nem szeretek, és ha igen, miért? Minek szoktam örülni, mitől leszek szomorú, és mitől félek? Ha szomorú vagyok vagy félek, mitől múlnak el ezek a rossz érzések? Kedvenc helyeim, tárgyaim és tevékenységeim Hol szeretek lenni, és hol nem, miért? Hová szeretnék eljutni? Melyek a legkedvesebb játékaim és tárgyaim? Miért szeretem ezeket? Hogyan vigyázok rájuk? Mit szeretek játszani és kivel?

Wed, 07 Dec 2022 01:04:08 +0000